A Mazda első elektro-próbálkozása: leteszteltük az MX-30-at
Az MX-30 egy egyszerű működésű, kompakt elektroautó, amit az ember megengedhet magának. Az autó hatótávolsága szándékosan nem prioritás: a Mazda számolt vele, hogy az autó csak akkor lehet környezetbarát, ha kis akksi társul hozzá. 95 kWh-s kapacitás fölött ugyanis az autók több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a hasonló kategóriás dízelmotorok. Ezzel szemben a 35,5 kWh-s kapacitású MX-30-as 90.000 kilométerrel többet bír, mint egy normál égésű motor.
A kisebb hatótávolság előnye, hogy a kis akku némi küzdelem árán bepasszintható a szűkösebb autóba is. A Mazda ezért nem fejlesztett elektro-futóművet, hanem CX-30-as kompakt SUV platformját építette az autóba. A két modell méretei szinte megegyeznek, még az arányok sem különböznek igazán. Az MX-30 hosszabb motorháztetőt kapott, bár erre nem volt igazán szükség. Az e-motorja csak a gépház felét tölti ki.
Az MX-30-as hatótávolsága azért a legtöbb vásárlónak elegendő lesz. WLTP-ciklusban az autó egyetlen akkutöltéssel 200 kilométerre is eljuthat. Valójában ez még több: körülbelül 70 kilométernyi autózás után a fedélzeti komputer még mindig 67 százalékot mutat, ami további 140 kilométerre elegendő. A hosszabb, városon, földúton és autópályán vezető úton 100 kilométerenként 14,5 KWh-t fogyaszt. Ez jó érték.
A Mazda akkukoncepciója bírja a hosszabb szakaszokat. Az autó városban érzi magát a legjobban, ám ennek ellenére takarékosan halad, szorgalmasan rekuperál és körülbelül 262 kilométerre húzza ki a hatótávolságot. A futómű megfelelő kompromisszumot kötött a kényelmes és az agilis között. A kellemetlen lökéseket tompítják a párnázott ülések, ahogyan a rugózás is. A vezérlés precíz, de összességében inkább neveznénk izgágának és kellemesnek.
Az MX-30 technikai mutatói rendben vannak: nem spórol a teljesítményen (ami összesen 145 lóerő), 9,7 alatt gyorsul százra és 140 kilométer per óra a maximum sebessége. Mégis pattogósnak hat, mert a szinkronmotor jó gyorsan reagál. Ilyenkor a benzinmotor olyan hangokat ad ki, mintha az e-motor nyelvére tanították volna: duruzsoló és csendes, ám ez erő- és terhelésfüggő is.
A Mazda MX-30 tehát nem hordozza az ígéretet, hogy minden benzinmotort helyettesíteni fog. Részfeladatot lát el. Rövid- és középtávú szakaszokat teljesít, ideális esetben a város és az agglomeráció között. Jó kis második autó, ám ha ez az egyetlen jármű a tulajdonunkban, akkor áldozatokat követelhet tőlünk. Az első Mazda elektro-SUV ára 12 millió forint, amivel olcsóbb, mint a konkurencia - ám a versenytársak száma is mutatja, hogy többé nem 2014-et írunk.
Kapcsolódó cikk: