Ilyen az, amikor a Brabus figyelme az E-osztály kombira irányul

tuning


Fotó: Brabus
Hirdetés

A Brabus korábban már bemutatta nekünk, hogyan is képzelik el az E-osztály limuzin átalakított változatát, így épp itt volt az ideje, hogy a kombi, vagy hivatalos nevén Estate variánshoz is hozzányúljanak.

Hirdetés

Az összképet elnézve ismét nem panaszkodhatnak majd a Brabus ügyfelek, hiszen az autón nem csak teljesítményfokozó módosításokat eszközöltek, hanem néhány aerodinamikai elemet is elhelyeztek rajta, amik mellől a sportkipufogó és az egyedi, akár 21 colos méretben is kérhető Brabus felnik sem hiányozhatnak a kínálatból.

Hirdetés

Az alapmodellhez képest egész sok dolog változott, hiszen felkerült az autóra egy első és egy hátsó spoiler, bekerült alá egy hátsó diffúzor és egy módosított felfüggesztés is, ami 30 mm-rel alacsonyabb hasmagasságot eredményezett.

Változott a teljesítmény is, amiből szokás szerint több szint is rendelkezésre áll. A Brabus PowerXtra B20 csomag keretében az E 200-as modell 225 lóerős teljesítmény és 330 Nm csúcsnyomaték birtokába kerülhet, míg a PowerXtra B25 esetében a benzines E 250 teljesítménye 34 lóerővel és 50 Nm-rel növekszik, aminek köszönhetően a 0-100-as gyorsulás 7 másodperc közelébe kerülhet.

Nem úszta meg a munkálatokat a V6-os erőforrással hajtott E43 4MATIC sem, amely a Brabus PowerXtra B30-450 frissítésnek köszönhetően 450 lóerős teljesítményből és 570 Nm-es nyomatékból gazdálkodhat. Az átalakított E43 kombi álló helyzetből 4.4 másodperc alatt van százon.

Akkor sem kell kétségbe esni, ha dízelmotorral vásárolta meg az ügyfél a modellt, ugyanis az E220 d és az E 350 d mellé is készült csomag. Előbbi esetében plusz 27 lóerővel és 50 Nm-rel, utóbbi esetében pedig plusz 50 lóerővel és 100 Nm-rel kell számolni, ami a 350 d-nek 309 lóerős teljesítményt és 720 Nm-es nyomatékot eredményez.

Enyhe mértékben ugyan, de változott az utastér is, ahol olyan extrákat találhatunk, mint a rozsdamentes küszöbborítások, az alumínium pedálok, az Alcantara kárpitozás, vagy épp a 60 különböző színű háttérvilágítással rendelkező Brabus logó.

További képek a galériában

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...