Kiderült, hogy a női szavazatok alapján melyek lettek az év autói

Autó


Hirdetés

Nyilvánossá vált a 2016-os Women’s World Car of the Year szavazás eredménye, így kiderült, melyek lettek azok a modellek, amik elnyerték a női vezetők tetszését.

Hirdetés

Idén több kategóriában is trónfosztásnak lehetünk szemtanúi, hiszen az SUV/Crossover kategória idei nyertese nem más, mint a Jaguar F-Pace, amely így átvette az első helyet a tavaly még remeklő Volvo XC90-től.

A Honda sem szomorkodhat, hiszen a legjobb családi autó díját a Civic kapta, és a Jazz révén a legjobb pénztárcabarát autó díja is hozzájuk vándorolt. A teljesítményspecifikus modellek kategóriájában egy percig sem volt kérdéses, hogy a Ford Mustang és a Focus RS vív majd egymással csatát, melyet végül egyetlen szavazattal ugyan, de előbbi nyert meg. A luxusmodellek között a Volvo S90 végzett az élen, míg a legjobb zöld autó markáns előnnyel a Toyota Prius lett.

Hirdetés

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Idén az októberben New Yorkban elhunyt egyik bíráló, Holly Reich emlékére is létrehoztak egy álomautó kategóriát, ezt pedig a McLaren 570S vihette haza.

2016-ban összesen 294 autót neveztek be a versenyre, amelyekre 17 bíráló 14 országból adta le szavazatait. Ezt követően kialakult egy 32 autóból álló rövidített lista, ami alapján egy újbóli szavazást követően kiválasztásra kerültek a győztesek.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...