Kémfotókon a megújult külsővel rendelkező Mercedes G-osztály

Autó


Fotó: Motor1.com
Hirdetés

Először kapták lencsevégre szemfüles fotósok a Mercedes Benz G-osztály első, újratervezett külsővel rendelkező prototípusát.

Hirdetés

A Mercedes 1979 óta kínálja a modellt, és közel negyven éves életciklusa alatt a karosszéria külsejét egyszer sem változtatták meg drámaibban, ennek köszönhető, hogy a G-osztály karaktere az évek alatt klasszikussá nőtte ki magát. Azonban ez most véget érhet, ugyanis hosszú idő óta első alkalommal fogják áttervezni a karosszéria megjelenését, amelyet végső formájában a szeptemberi Frankfurti Autószalonon lehet majd megtekinteni.

Hirdetés

A Daimler vezető tervezője, Gordon Wagener nemrég azt mondta, hogy „a következő G-osztályon szinte minden teljesen új lesz”. A Nürburgring közelében készített kémfotók és videók alapján azonban több mint valószínű, hogy a már jól ismert és szeretett dobozforma a későbbiekben is nélkülözhetetlen karakterét fogja képezni az autónak.

Annak ellenére azonban, hogy a lemezek alatt minden valószínűség szerint egy teljesen új konstrukciót kapunk, az autó külseje nem sokat fog változni, leszámítva a sokkal kerekebbnek tűnő széleket és sarkokat, miközben az óriási, függőleges üvegfelületek továbbra is páratlan kilátást fognak eredményezni.

A Mercedes célja az, hogy az új G-osztály konstrukciójában a rengeteg alumínium használatával akár 200 kilót is megtakarítson a jelenlegi modell tömegéhez képest. Az új felfüggesztésnek köszönhetően jobb lesz a jármű stabilitása, szélesebb kialakítása miatt pedig kevésbé lesz hajlamos leborulni a nagyobb kanyarokról.

Nyilvánvaló, hogy az új G-osztály teljesen új motorcsaládot fog kapni, többek között V6-os és V8-as egységeket, amik többféle teljesítményszinttel lesznek elérhetők. A Mercedes az új modellből is kínálni fog AMG által felpaprikázott változatot, hiszen az eladási számok több mint 50%-át az AMG változatok hozzák a gyártónak.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...