Genfben debütál a Mercedes-Benz E-osztály kabrió

Autó


Fotó: Theophilius Chin
Hirdetés

A Mercedes-Benz a jövő hónapban megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon fogja bemutatni a teljesen megújul E-osztály kabrió változatát.

Hirdetés

A modell érkezésével teljessé is válik a modellcsalád, hiszen a szedán, a kombi, a kupé, az All-Terrain és a csak Kínának készülő nyújtott tengelytávú modellek már korábban megmutatták magukat a nagyközönségnek. Túl sok újdonságra persze ezúttal már nem érdemes számítani, hiszen nagyjából ugyanazt kaphatjuk majd, mint a kupé esetében, csak persze fix tető nélkül.

Hirdetés

Motorválaszték terén sem várható különösebb átalakulás, így jó eséllyel a kabrióban is megtalálhatjuk majd a 191 lóerővel rendelkező 2-literes dízelmotort és a 181 illetve 242 lóerős változatokban elérhető szintén 2-literes benzines turbómotort. A teljesítményspecifikus variáns egy 328 lóerő leadására képes ikerturbós V6-ossal gazdagodhat, míg a későbbiekben az AMG E50 és az AMG E63 S kabrió is megérkezhetnek.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A nemzetközi eseményen ott lesz még a nemrég bemutatott, mindössze 99 példányban készülő Mercedes-Maybach G650 Landaulet, de nem maradnak otthon a frissített GLA, valamint a különleges kiadású SL és SLC modellek sem.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...