Az Audi köszöni, majd kicsattan az erőtől

Autó


fotó:Audi AG
Hirdetés

2016-ban is rekordértékesítéssel zárt az Audi AG, mindezt a 2015-ben kirobbant dízelbotrány ellenére. A márka minden kulcsfontosságú piacon növelni tudta eladásait, elsősorban az A4 és Q7 modellek révén.

Hirdetés

Az Audi 1 871 350 járművet adott el világszerte 2016-ban, ami 3.8 százalékos növekedés az előző, szintén rekordot hozó évhez képest. Európában 7.6 százalékos volt a növekedés, Észak-Amerikában 5.3 százalék. Az eredmények egyben azt jelentik, hogy 2009 óta töretlen a fejlődés, minden évben egyre több kocsi talál gazdára.

Hirdetés

Dietmar Voggenreiter, az Audi AG eladásokért és marketingért felelős igazgatósági tagja úgy fogalmazott, „2016 még nagyobb kihívásnak bizonyult az Audi számára, mint arra számítottak, erős ellenszél volt számos kulcsfontosságú piacon”.  A listán egyetlen visszaesés szerepel: Brazíliában 29.9 százalékos volt a csökkenés, köszönhetően „az ingatag körülményeknek”.

A márka két modellt emelt ki a beszámolójában. Az új Audi A4 piacvezető Európában a maga szegmensében, 164 600 darabot adtak el belőle. A Q7-es is nagyon sikeresnek bizonyult: 102 200 SUV talált gazdára, megduplázva az előd éves értékesítését, és először lépve át az évi 100 ezres darabszámot.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Egy helikopteren lógva repült az új Seat Arona

Egy helikopteren lógva repült az új Seat Arona

Hétfő délután részleteiben is megismerhetjük az Ateca kistestvérét, az új Aronát, amit már megreptettek Barcelona felett. A spanyol márka történelme legnagyobb modelloffenzívájára készül.
Árulják a híres Aventador-katamarán párost

Árulják a híres Aventador-katamarán párost

A nyári forróságot leginkább a vízparton, vagy sokkal inkább a vízen lehet legjobban elviselni, amiben különféle eszközök lehetnek segítségünkre: vízi-bicikli, felfújhatós vízi-matrac, jet-ski stb…
Cikk archívum...