Átdolgozott orrésszel érkezik a 2017-es Volkswagen Touareg

Autó


Fotó: Facebook
Hirdetés

A 2017-es Volkswagen Touareg a jelenlegi modelltől nagyobb luxust nyújtó utastérrel és a Tiguanhoz hasonló megjelenéssel érkezhet majd meg a piacra.

Hirdetés

Az 5-üléses SUV pozícióját tekintve közvetlenül a Tiguan fölött helyezkedik majd el, amikor megérkezik a 2011 óta piacon lévő jelenlegi Touareg utódjaként. A 2017-es modellről számos tesztelés közben lőtt fotót láthattunk már korábban, most azonban egy Facebook oldalon feltűnt az újdonság álcázatlan orrésze is, amely alapján úgy tűnik, az autó formája nagyban hasonlít ahhoz, amit az Atlas esetében láthattunk, ám itt jobban lekerekített kerékívekkel, nagyobb hűtőráccsal és rövidebb tengelytávval találkozhatunk.

Hirdetés

Fényszórók tekintetében azonban már sokkal inkább a Tiguan az, amely viszonyítási alapként szolgálhat, hiszen adottak a szögletesebb kialakítású LED fényszórók, amelyek úgy tűnik, elől és hátul is vízszintes elrendezést kaptak.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A motorháztető alatt egy 381 lóerős teljesítménnyel rendelkező hibrid erőforrást találhatunk majd, amely 80 kilométeren keresztül akár tisztán elektromos módban is üzemelhet. A leggazdaságosabb módban az autó 100 kilométeren mintegy 3 literes átlagfogyasztást produkálhat.

Bár a hibrid hajtáslánc is részét képezi a kínálatnak, a hagyományos turbós négyhengeres egységekről sem kell majd lemondaniuk a vásárlóknak.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...