Akár 7-üléses kivitelben is elérhető a most bemutatott Volkswagen Tiguan AllSpace

Autó


Fotó: Volkswagen AG.
Hirdetés

A Volkswagen Tiguan meglepően jó fogadtatásra talált a vásárlók körében, talán ennek tudható be az, hogy a gyártó egy nagyobb és hosszabb változatot is készített belőle, amely az AllSpace utónevet kapta.

Hirdetés

Ami a méreteket illeti, összesen 215 mm-rel lett hosszabb a modell az alapváltozatnál, amelyből 110 mm-t a tengelytávhoz adtak, ez pedig a Volkswagen tájékoztatása szerint egy extra üléssor (két üléssel) elhelyezését vagy további 115 liternyi csomagtér elérhetővé tételét is lehetővé teszi.

A módosításoknak köszönhetően a Tiguan AllSpace a hátsó két ülés lehajtása után 730 literes csomagtérrel rendelkezik, ami az előtte lévő sor lehajtásával akár 1770 literesre is bővíthető. Azt, hogy az ülések lehajtása nélkül mekkora helyből gazdálkodhatunk, egyelőre nem közölte a gyártó.

Hirdetés

01-VW-02

Az AllSpace pozícióját és 4.7 méteres méretét tekintve egyértelműen a Touareg és az 5 méteres Atlas között helyezkedik el, amelyet egyelőre csak az Egyesült Államok számára kínál a gyártó. Kívülről az új modell alig tér el valamiben a hagyományos Tiguantól, mindössze az Atlastól kölcsönzött motorháztető és hűtőrács gondoskodik arról, hogy a modell erőteljesebb megjelenést sugalljon. Az autót hátulról nézve még inkább nagyítóval kell keresni a változásokat, hiszen itt csak a kissé nyújtott hátsó rész és a D-oszlopnál lévő ablak méretbeli növekedése tűnhet fel az avatott szemeknek.

A külsőhöz hasonlóan az utastérben sem találhatunk eget rengető újdonságokat. A hosszabb tengelytávnak köszönhetően hat centiméterrel nőtt a lábtér, de egyébként a Tiguan normál változata által kínáltakat kapjuk. Sőt, a Tiguan AllSpace még a cseh testvérnek számító Skoda Kodiaq-tól is csak anyaghasználatban különbözik, azonban a prémium minőségű műanyagért fizetniük is kell majd a vásárlóknak.

01-VW-05

Felár ellenében elérhető az okostelefonok csatlakoztatását lehetővé tévő Mirror Link, Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitással rendelkező App Connect szolgáltatás, de adott a frissített 7-es Golfból már megismert új generációs infotainment rendszer is, amelynek köszönhetően gombok helyett immár kézmozdulatokkal is vezérelhetünk.

Erőforrások tekintetében három benzines (TSI) és három dízeles (TDI) egységről számolhatunk be. Ezek közül a 150 lóerős teljesítménnyel rendelkező 1.4-literes TSI számít újnak, de mellette a 180 és 220 lóerő leadására képes 2-literes egységek is elérhetők maradtak. Az ezen erőforrásokkal szerelt modellek ára jelentősen meghaladja az alapárat, ám cserébe DSG váltót és összkerék-hajtást is kapunk. Aki mégis inkább a dízelmotorok felé kacsingatna, az 150, 190 és 240 lóerős egységek közül válogathat.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

01-VW

A Trendline, Comfortline és Highline felszereltségi szintekben megvásárolható modell 2017 közepén kerül a kereskedésekbe, ahol a legolcsóbb változatért nagyjából 30 ezer eurót, vagyis 9.2 millió forintot kell majd fizetni.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...