A visszafogott külső csak álca, érkezik a közel 400 lóerős Mercedes-AMG E43 4MATIC

Autó


Fotók: Mercedes-Benz
Hirdetés

A Mercedes-AMG hamarosan hivatalosan is bemutatja az E-osztály W213 típusú modelljének nagy teljesítményű változatát, amely „E43” jelzés alatt kerül majd forgalomba.

Hirdetés

A tervezéskor igyekeztek úgy eljárni a mérnökök, hogy az autó megtartsa az E-osztályra jellemző stílusjegyeket, azonban mellé érkezett még egy alapfelszereltség részét képező összkerék-meghajtású 4MATIC rendszer és egy erősebb motor is. Bár az autó hátsó részén fellelhető négy kipufogóvég már jelzi, hogy nem egy alapváltozattal van dolgunk, aki még annak láttán is kételkedne, annak elmondjuk, hogy a motorháztető alatt egy 396 lóerő és 520 nm leadására képes 3 literes V6-os erőforrás lapul.

Hirdetés

Mercedes-AMG E 43 4MATIC (W 213) 2016

A Mercedes-AMG elmondása alapján ez az egység tökéletesen kiszolgálja majd a dinamikus vezetési élményre vágyó autósokat, akik az első gázadástól számítva már 4.6 másodpercen belül 100-on találhatják magukat. Ahogy az várható volt, egy elektronikus korlátozó is bekerült az E43-ba, így annak végsebessége 250 km/órában lett megszabva.

Összehasonlítva ezeket az adatokat a hasonló motorral rendelkező C43 adataival, elmondható, hogy az E43 34 extra lőerőre tett szert, miközben a nyomatékérték azonos maradt. A Mercedes-AMG által kiadott adatok szerint az autó súlya vezetővel, poggyásszal és 90%-os üzemanyagtelítettséggel számolva 1840 kilogramm, amit csak és kizárólag egy 9-sebességes automata váltóval mozgathatnak majd meg a vásárlók.

Mercedes-AMG E 43 4MATIC (W 213) 2016

A mozgást segítik majd a 19 colos 5 küllős AMG kerekek is, amik erősen fénylő fekete színnel hívják fel magukra a figyelmet, azonban, ha ez nem lenne elegendő, akár 20 colos, kéttónusú fényezéssel rendelkező felniket is választhatnak maguknak az érdeklődő ügyfelek. Az extra teljesítmény természetesen extra fékerőt is igényel, erről pedig elől 360 x 36 mm-es, hátul pedig 360 x 26 mm-es tárcsák gondokodnak majd négydugattyús féknyergekkel kiegészítve.

Mercedes-AMG E 43 4MATIC (W 213) 2016

Azok, akik az autó vásárlása mellett döntenek, megkapják a Mercedes-AMG legújabb és eddigi legjobb AIR BODY CONTROL többkamrás légrugó rendszerét is, de az adaptív lengéscsillapító is a csomag részét képezi, aminél Comfort, Sport és Sport Plus mód között választhatnak majd a vezetők.

The 2017 Mercedes-AMG E43

Az új modell először a hónap végén megrendezésre kerülő New Yorki-i Auto Show-n mutatkozik be a nagyközönségnek, június 20-tól pedig már az előrendelést is leadhatják rá az ügyfelek, akik Európában akár már szeptemberben kezelésbe is vehetik új kedvencüket.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...