A Ford vezérigazgatójához és ügyvezető elnökéhez kerül az első két legyártott GT modell

Autó


Fotó: Ford
Hirdetés

Múlt héten a Ford megerősítette, hogy a vadonatúj 2017-es GT modellek kiszállítása még az idei év vége előtt kezdetét veszi, most pedig az is kiderült, ki lesz az első két szerencsés, akik mindenkinél hamarabb megkaphatják új játékszereiket.

Hirdetés

A Detroit News számolt be a hírről, mely szerint ez a két illető a Ford elnök-vezérigazgatója, Mark Fields, és ügyvezető elnöke, Bill Ford Jr. lesz, tehát házon belülről kerültek ki azok, akik már ebben a hónapban birtokba vehetik szerzeményeiket.

Az autóból mindössze 1000 példány fog készülni a következő négy év során, a Ford pedig egy rendkívül szigorú feltétekkel teletűzdelt elbírálási folyamat során választotta ki a több mint 6500 jelentkező közül azokat, akik birtokolhatják majd a modellt. Az autók jelentős többsége megszállott rajongókhoz és gyűjtőkhöz kerül, de közülük sem mindenki örülhetett, hiszen a limitált példányszám miatt volt, aki hoppon maradt.

Hirdetés

Bár kétségkívül nagy szerepe lehetett a vezetőknek a GT elkészítésében, az, hogy elsőként ők juthatnak hozzá a modellhez, egyértelműen kiváltotta az emberek nemtetszését.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

05-Ford-01

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni az autós és motoros világ híreiről, kérjük, lájkold az Auto-live.hu hivatalos Facebook-oldalát.
Hirdetés
Egy Alfa Romeo, amire lehetetlen lenne nemet mondani

Egy Alfa Romeo, amire lehetetlen lenne nemet mondani

A mai autóipari környezetben egyértelműen a hiperautók váltak a csúcsragadozókká, hiszen olyan teljesítménnyel és csúcstechnológiával büszkélkedhetnek, amit csak nagyon kevés modell tudhat magáénak.
Cikk archívum...